Blogolunk, mert...

...mert ez egy tökéletes alternatíva amikor tanulni kéne. Ezt a postot csak holnap este akartam megírni amikor már túl vagyok a 2 zh-n, de ha úgyse tanulok akkor miért is ne írhatnám meg ma.

Na baszod az előbb még annyi mindenről akartam írni, most meg alig jut eszembe valami :D Na sebaj, elkezdem aztán majdcsak kilyukadok valahol.

Bázint kérdezte commentben h elolvastam-e már Ferdi könyvét. Jelentem el, és szerintem tényleg érdemes. Valószínű én sem utoljára, mert 1 csomó érdekességet találtam benne.
A mai téma felvezetése is a könyvből származik :

"Utálom, ha elpanaszolják nekem,
hogy rájuk nem figyel oda senki.
Utálom, ha a fülembe sírnak,
belefolyik a könnyük a hallójáratomba,
és vizes lesz a ruhám.
Csak a szokásosat mondják:
"szar az élet",ilyenek.

Mert nekem is ugyanezek a problémáim,
csak senki nem hallgatja meg."

Persze, én is kisírtam itt egy wall-of-text-et a legutóbb. Dráma, potyogó könnyek, etc. De valahogy úgy érzem, ez teljesen más.
Ha valami nem érdekel, akkor nem olvasod el. Senki nem fog rákényszeríteni. De amikor a szemed láttára akar "meghalni" valaki, nem fogod elküldeni, hogy ugyan hagyjál már, kit érdekel a nyomorod . Persze mindenkinek vannak problémái, és a legtöbbet jó is megbeszélni másokkal. De ezek csak akkor érdeklik az adott havert, barátot, random-arcot akinek éppen tolod a /cry-t, ha azok valós problémák, olyanok amiken tud segíteni az ember. Persze mindenre lehet tanácsot adni. Egy faszt lehet. Vannak olyan dolgok amiket magadnak kell megoldani. Sőt, igazából meg se kellettek volna,hogy szülessenek ezek a problémák. Valahogy mégis a legtöbbünknél akadnak ilyenek. Nem is tudom, szeretjük sajnáltatni magunkat. Elmondani a többieknek, h nekünk bizony milyen szar. A többiek persze sajnálkozóan bólogatnak, hogy húú neked tényleg nagyon rossz lehet most. Még talán pár fake könnycseppet is ejtenek.
Az msn-en folytatott ilyen jellegű beszélgetések még izgalmasabbak. Ott még a kamu könnyekre sincs szükség, csak pár :S meg :( és már Alt-Tabolhatsz is vissza játszani.

Én is voltam lelki-szemetese egy-két embernek. Az elején még próbáltam tényleg segíteni, komolyan venni. Aztán rájöttem, hogy semmi értelme. Az emberek már nem is akarnak tanácsot, nincs szükségük a segítségre. Az kell nekik hogy elsírhassák, hogy valaki sajnálja őket.
Ez az érzés viszont egyre erősödik. Olyan ez mint a Fight club-ban a terápiás rész. Egy idő után nem tudsz meglenni nélküle.
Egyre többször írtak rám, én meg szorgosan írogattam a szomorú smiley-kat. Aztán elegem lett.

Persze ha Szabóra meg Andrisra gondolok, mi is ilyen szükség-emberek vagyunk. Pókerezés közben muszáj kiírnod magadból a bad-beat-eket, a downswingeket. Ilyenkor ösztönösen keresem ezeket az embereket. Nincs rá szükségem, hogy megértsék, vagy megmagyarázzák. Csak el kell mondanom, mert ha bennem marad még órákig gyilkol belülről. Közben kicsit ordítok, csapkodom az asztalt. Aztán 10 perc múlva ők írnak vissza hasonló gondolatokkal.
Talán érdekel ilyenkor a másik szerencsétlensége, talán nem. Nem is fontos. A végén úgyis jót röhögünk az egészen.

Hopp kicsit megszaladt ez a téma, meg már késő is van, keresek nektek pár videót.

Na első. Ezt még anno akkor mutatta Bé meg Bazsii amikor Arathoron wowoztam, szóval sztem van vagy 3 éve.

Ezt meg ma találtam 1 videóban, majd valszeg az is kikerül 1 következő postban


Na ennyi voltam mára, a mihamarabbi viszont látás!
Csók
Berze