2010. február 27., szombat

Sick Human Being...

...Being a Sick Human.
Jah, beteg vagyok... 1 hete folyamat köhögök. Ez nagyban keresztbe tett a hetemnek, főleg az Sch-ba tervezett részének. Na sebaj, jövőhéten ha cigánygyerekek potyognak is az égből lemegyek párszor. Még 5 hónap van nyárig, és ha minden összejön és tényleg Görögországban hevülünk majd, magamra kéne varázsolnom vmi értelmes kinézetet... 1 project a sok közül...
Közben a tanfolyam miatt neki kell esnem a Java-nak, ami elég nagy szopásnak néz ki így messziről, de remélem majd megszeretem.

A heti covert nem fogjuk most olyan... ööö... nem jutnak eszembe a szavak... hivatalos?-ra venni, percekre lebontva.
Igazából az első említésre méltó esemény (már amit nem kell cenzúrázni..) szerdán történt, amikor is kisebb kolis összeröffenés(megint jó olcsó volt nekem...) aztán griffes buli, ami hát nem volt olyan jó mint reméltük de egynek elment. Az estét 1 kis főzőcskével zártuk hajnali 2 körül, majd alukálni mentünk(volt aki már közben elszundított a konyhapadlón, ugye susi? :D)
Csütörtök Szabóéknál alvás, kis sörözéssel egybekötött GTA4, ordító részegek( csillagszemű is lenézett hogy meglegyen a hangulat, jó hogy nem törte ránk pajszerral az ajtót...). Pénteken csak a 6os buszra fértünk fel, lightos hangulat, aztán Méhiéknél Tekken6 sok kockával akik kb gamepad-al a kezükben születtek, még egy kis sör, aztán Susuéknál alvás pár kör backgammon után. Csabi azt hitte bevámolhatja az ágyat, de sikerült rávilágítanom h jobb lesz neki a földön.

Ma 1 büdös keresztbe szalmát nem tettem, ez a blog a nap érdemi része sajnos. Majd holnap...

A következő héttől remélem felpörögnek az események. Ha minden jól megy beadja valami diákmunka, amivel heti >10k-t tudok csinálni, ami most nagyon jól jön majd, meg ugye a post elején már említett apróságok.

A mai videó részbe Jon Lajoie-t választottam.
A 2 klipp magáért beszél szerintem, de érdemes megnézni a többi munkáját is.

Mindenképp tessék megnézni ennek a második részét, link hozzá itt!
Nem is tudom mért nem a 2-t tettem ki, az bejövősebb.

Na mára ennyi, igérem a köv post nem fog egy hétig váratni magára.
Peace out, keep on trollin'!

ps: Szép lassan közelítünk az ezredik látogatáshoz, így nem maradhat el a jutalmazás sem! Már van is egy-két ötletem

2010. február 20., szombat

bump

Na se videót nem kaptatok, se a sztorit nem fejeztem be. My bad...
Kezdek beleszokni a 2. félévbe. Izgalmasnak ígérkezik az biztos.
Hogy ne legyen olyan üres a csütörtököm, estére beiktattam 1 tanfolyamot, remélem minden faszájos lesz és akkor mind a fehérállományom mind a pénztárcám gyarapodni fog hosszútávon. Megint belefogtam valamibe amihez 1 büdös szót nem konyítok, aztán majd ahogy esik...
Innen rohantam a kolis farsangra, még jó h már volt kész jelmezem a múlt hétről. Jelmezverseny, süti, pezsgő, karaoke, meg ilyesmi mókázás. Kb éjfélkor mentünk fel a szobába. Nem tudom leírni a lefelé jövők arcát (közben kolibuli volt). Békésen csoszognak a lépcsőn a büfé felé, és egyszer csak a kanyarban szembe jön 1 ninja, Pocahontas + Lara Croft. Hát volt meglepettség az tény :D

Péntek, Salgótarján, eső. A Taft még mindig tart... Esti lightos hangizás, aztán Szabóval totálozás(értsd: Szabóval voltunk miközben ő betotálozott :D)
Kihagyhatatlan kadarkázás a Kistarjánon,utcán ordítás, rendőrök. Susiéknál ilyen fél4ig még Backgammonoztunk, miközben celeb Szabci trükközött még 1 sort :D

Ma meg fordítottam, webfejlesztettem, most még kicsit pokerezek, aztán pihi, holnap meg vissza na Pest országba.

Jaj annyira nehéz videót találni itthon.
Az első kedves férfitársaimnak szánt teaser lesz. HAHA :D:D

Ezt a számot csabi mutatta még régen, tessék meghallgatni.

Ennyi voltam mára, byeZ, Berze

ps: Gondolkodtam 1 csomó extrán amivel majd fel lehetne dobni a blogot, előbb utóbb majd bevezetem őket

2010. február 18., csütörtök

Részegen blogolás

...legalább is ez volt a terv. Na de majd erre is sort kerítünk.
Szóval.
Bocs h a hét elején nem kapjátok meg az aktuális fun adagotokat, majd igyekszem rajta javítani, sajnos azonban a suli meg egyéb dolgok eléggé megeszik az időmet a hét elején. Hogy mi is tartott vissza ezen a héten, arra most kerítünk sort.
Hétfőn mit is csináltam? Jah igen, reggel análozás 10ig, aztán este 6ig lyukam volt. Ennek része előre betervezett, része elmaradt óra, ami miatt morcos vagyok. Felvettem 1 csomó habi tárgyat, de úgy döntöttem? be fogok járni, oda fogok figyelni, jegyzetelek, tanulok, komolyan veszem. Erre mivan? Nincs megtartva! 'Nyád!
Lenyomtam még 6tól a logikát, aztán elindultam haza. Ne tessék semmi izgalomra számítani, elbasztam az időt, semmi produktívat nem sikerült megvalósítani...

Kedden Anal EA-val kezdtünk, aminek megint csak 0 azaz nulla haszna volt kb, ismételtük a tavalyi bevmat anyagot. Egyik szemem örül, lévén nem kell 5 oldal új anyagot bemagolni, másik viszont pityereg, hiszen megint 7kor keltem h bejöjjek megtanulni valamit amivel már tavaly órákat töltöttem. Thx anal 1...

Szerdán csak 10re mentem, így kicsit több időm maradt az alvásra. Na jó ez így kamu, maradjunk annyiban h ugyan úgy keveset aludtam csak 2 órával eltolva. A délutáni előadásra nem mentem mivel akkor van a mentorképzés. Sajna a katalógust nem lehet kijátszani idén, így valami alternatív megoldást kell találnom erre a problémára. Majd beszélek a tanárnővel vagy nemtudom. Mentori után onik gyűlés, pizzéria, vacsi, produktívvá tettük a napot, megszerveztük a keddi teázást( erről majd mesélek még a héten), meg belekezdtünk 1 másik projectbe is amiről szintén lesz még szó.
10 után indultam haza, még 1 kis tanulás volt mára betervezve. Befelé jövet a kolba benéztem Ivették ablakán, ég a villany, de ezek úgyse jönnek ma sehová, - gondoltam, s egyenesen a mi szobánk felé vettem az irányt. Tévedtem. Amint beléptem, a :" NAAA RÁD VÁRTUNK:D:D:D MEGYÜNK INNI!!!!!!" üzenet fogadott, melynek feladója nem más mint Ivett volt. 5 perccel később már ott is voltak Bogival, s megkezdtük a hűtőben lévő kb 6 dl HP elfogyasztását. Hát nem tartott soká. Fél óra alatt bepusziltuk a házit, majd több kevesebb, inkább több rohangálás után ismét nálunk kötöttünk ki.
Az ok persze nem más, mint a maradék 4 deci hp. Előkerült a vésztartalék. és nem több mint 5 perc alatt azt is megunkba vettük, így 1 liter házi elfogyasztása után indultunk vissza a földszintre a lányok szobája elé. Itt elidőztünk még 1 darabig, aztán eljött a könnyes búcsú ideje. Persze a party nem érhetett véget ilyen korán...

Bogi feladta a harcot és ágynak esett, de Dinnyével hatalmas bulit csaptunk. Leglább 100 képet csináltunk a webcammal, (ezekből párat szerintem ki is dobok majd ide) SP-re tomboltunk, meg ilyenek.

Az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy a HP, a mindent vivő nedű a lefolyóban kötött ki. A puhányok nem bírták. Nem sorolnám fel hány helyre lett "visszapakolva" eme mennyei manna, egy biztos, Ivett, lógsz 1 fél liter hp-val XD. A fél éjszakát lent töltöttem a csajokkal, hol Dinnyével bohóckodva, hol Bogit a padlóról felkaparva. Egy biztos : Nem lehetsz raj, amíg nincs "diszkógömb hajfüled!"
Na holnap fényt derítünk mindenre, meg kaptok videót is. JÓccak, ByeZ. berze

2010. február 14., vasárnap

Slacker!

Mikor is írtam? Szerdán? Fojj hogy lehetek ilyen köcsög! Na gyors covereljük akkor az elmúlt 4 napot. Nem lesz túl hosszú, még bele akarok ma nézni az anal rejtelmeibe, meg ilyesmik.

Szóval ott hagytuk abba, hogy farsang. Sztem jól sikerült. Egy csomó jelmezes emberrel ( ugye susi? kib@szott teknőc XD), néhány részeggel, akik több piát öntöttek ki mint amennyit megittak.
Sajnos számomra nem épp úgy alakult az este ahogy azt ELTErveztem. (Nincs áthallás!!) Az első feles után éreztem h valami nincs rendjén. Mint utólag kiderült, elkaptam a koliban, és főleg a szobánkban pusztító vírusos fertőzést, ami elég komoly következményekkel járt. Miután vezettem kokiéknál a porcelán kamiont, tudtam hogy nem tanácsos ott aludnom.Fél 4 körül indultunk el ha jól emlékszem, és olyan 3/4 5 körül már össze is eshettem a szobámban. Maradjunk annyiban hogy délelőtt 11ig csontszárazra tisztult a szervezetem, onnantól egész jót aludtam egészen szombat délután kettőig. Így a péntekem nem volt túl tartalmas...
Szombat, bambi-party a koliban, sok izgis program, karaoke, olcsósör, miegymás. Sajnos sem én sem a pénztárcám nem éreztük olyan jól magunkat hogy sokáig maradjak.
Vasárnapra 1 csomó dolog be volt tervezve, amik szokás szerint még hátra vannak pedig lassan vége a napnak. Megint basztam a rezet egész nap nah...

Most csak ilyen rövidke lett, majd jelentkezem gyakrabban, remélem.
Videóvideóvideó

Ezt nemrég találtam,kissé fasz volt a szlovén srác, hát kapott a szájára. Atya ég Léderer (hogy írhattam Világit, kösz Andris :D) milyen hévvel közvetíti a verekedést :D
Na megyek mert nem lesz belőlem semmi. Majd kaptok többet legközelebb
Csók, Berze

Update: Tudom mi maradt kiiii!!!


2010. február 10., szerda

Over so soon?

Na blogolunk mert már rég volt post. Hiányzott is, de sajna hétfő-kedd 1 után értem haza, és nem igazán volt se energiám se hangulatom írogatni. Ma délutánra szántam ezt a postot, de így is 8 volt mire hazaértem, így csak az éjjeli baglyok olvashatják frissen, amíg még meleg. Na csapjunk akkor bele!
// Wall-of-Text incoming! //

Aki esetleg nem tudná, az új órarendem a következőképpen néz ki
Hétfő : Reggel8-Este8
Kedd : Reggel8-Este8
Szerda : Reggel10-Este7
Hétvége....
3 napba van tehát bezsúfolva 31 kredit, pontosabban 29 mert a Jog péntek du van, de azt nem hiszem h saját jegyzetből fogom tanulni...

Hétfőn persze az ELTE-ről rohantam Domiékhoz, lightos sörözés, poker, susi meg csonti felváltva rúgtak fel 1-1 bort vagy törtek össze poharat. Asszem 11 körül indultunk haza. Kisebb kerülővel ugyan, de hazajutottam. Mivel aznap 1 egész szendvicset ettem, gondoltam majd kajálok a wikingerben, de zárva volt. WTF?? (A wikinger a legjobb gyros-os amit ismerek a városban, ráadásul nyitva van 0-24 [lehet h nem, de eddig még nem sikerült olyan időpontban beesni h ne legyen nyitva])
Így a hidegben vártam a buszra ami végül kidobott a koli előtt.

A keddi Anal1 EA-n annyian voltak h a lépcsőn ültünk. Hát igen, első előadásra benézett mindenki, nem féle tőle h ez mégegyszer előfordulna.
Ezt egy elég hosszú lyuk követte, így volt időm egy kis shoppingra.
Vettem 1 fullos fekete gatyát, ami egyrészt kell a holnapi jelmezemhez (lásd később), meg amúgy is akartam egy új gatyát. Ezt 1 Westend-es kiruccanás követte, ahol ismét elvertem párezer pénzt. pólóra, szütyőre a telómhoz, ebédre, ilyesmi.
Visszafelé villamos. A nyugatinál az ellenőrök épp 1 csekket írattak alá 1 amerikai csajjal. Persze ők 1 büdös szót nem beszéltek angolul, a csaj meg magyarul, de ketten voltak, és kézenfogva vették le a csajt a villamosról. Amikor megjött a következő, szépen fölszálltak, aztán amikor csukódott az ajtó már húzták is elő a karszalagot. Egyből rá is ugrottak a mellettem álló 2 francia csajra, amint meghallották h nem magyarul beszélnek. Szegények hiába magyarázták h ők a következőnél leszállnak,meg vettek volna jegyet csak az automaták basznak működni, de ez nem hatotta meg a tisztelt szerveket. Az egyik 1 potrohos nő volt, a másik meg vmi idősebb pali, szóval azért annyira nem voltak félelmetesek. Valszeg a mostani bkv-sztrájk miatt, de ez az ellenőr huzavona kicsit kibaszta nálam a biztosítékot. Szóval gondoltam segítek kicsit. Mondtam a csajoknak h nyugodtan dobbantsanak, nem kötelesek papírt mutatni, rendőrt meg nem fognak miattuk hívni. Ők megköszönték, és sietve távoztak, miközben az ellenőrök csúnyán néztek rám h mégis mi a f@szt mondtam nekik, meg amúgy is. De ekkor ők már lent, én fent a villamoson, a csajok meg az út másik oldalán jártak. Le is tudtam a napi jócselekedetet.

A nap folytatásában csomó érdekes előadás várt rám, mint pl SAP, Közgáz. És bár vegyes érzelmekkel vártam ezeket, nagyon kellemesen csalódtam. Mindkét előadó az eddigi top 5-ben van az eddigi ELTE-s tanáraimat nézve.
Az estét az általam nagyon rég nem látogatott KKS zárta, ahol is jól nyertem pokeren, így ingyen volt a sör, meg Abesto-t is megvertem billiárdban, így teljes volt a siker. Megint 1 körül estem be a szobaajtón.

Szerdán csak 10-re kellett bemennem, így volt időm kicsit többet aludni. 4re kellett volna az Sch-ba mennem kifizetni a bérltért, ami meg is volt, csak akkora sor volt h semmi 0 esély. Felkerekedtünk hát Bázinttal h vegyünk "füves karkötőt", bejártuk a fél várost, de nem találtunk. Bázint vissza bme, így fagyizással folytatódott a plázázás a Westendben.
Innen ismét kisebb kerülővel jutottam haza, de mégse hagyhattam h Dupi egyedül buszozzon haza (Jaj látod már megint itt vagy, de ha ennyit találkozunk, nem maradhatsz ki :) Az elején próbáltam körülírni, de egyszerűen nem tudtalak kihagyni :D )

Most meg ugye blogolok miközben weboldalt kellene csinálnom, Amin beteg szóval nyavajog, dübörög a SoaD a fülemen.

Holnap FARSANG!!!! Lilivel pattant ki a fejünkből h csináljunk beöltözős bulit ebből az alkalomból, csak helyet kellett találni. Koki felajánlotta h legyen náluk, így már csak egy mindenkinek megfelelő időpont kellett. Ez aztán mégsem sikerült tökéletesre, de azért reméljük jó buli lesz. Előtte még kimegyek a városba mert valami még mindig hiányzik, de ezen kívül semmi konkrétat nem tervezek holnapra.

Egyéb közlemények :
@Emese : Még nem találtam papírt a plakáthoz, ha kapok megcsinálom, és majd megkapod valami meglepetés módon :D
@Susi : Öltözzé be szájonváglak ha nem! :D


És így el is jutottunk a videó részig.
A múltkori CC videóhoz csak annyit, h mostanában rákattantam a retro zenére. Nemtudom biztos a front teszi.
A másik amire rádöbbentem, hogy mennyivel jobbak az angol szövegek, mint a magyarok. Nem hiszem hogy fel tudnék sorolni 5 magyar előadót akinek szólnak is valamiről a számai. Az angol szövegeknél valahogy nekem sokkal jobban átjön. Ennek a dalnak is elsőre talán semmi értelme, de valahogy rájössz idővel. Én legalább is tudtam a saját életemhez kötni, volt valami közös, amit egyre több track-ben megtalálok. Valahogy a magyar daloknál nem így megy, vagy csak nagyon ritkán.

Ma 2 videó lesz. Az első bandát valszeg nem ismeritek (egy embert leszámítva), a dalszöveget viszont mindenki kívülről fújja majd. Tessék meghallgatni a többi cover-t is!

A második videó pedig csak azoknak lesz újdonság akik még nem subscribe-oltak MysteryGuitarMan youtube channeljére, de ők most azonnal mennek és megteszik! A videó magáért beszél.

2010. február 6., szombat

Happy (*)-Day

(*)- Insert random event.
Hát igen. Ma ünnepel(t)ünk. Ez nálunk úgy néz ki hogy összegyűlik az egész család, körbeüljük az ebédlőasztalt, a 40 emberre főzött ebédet bevágjuk 9-en, aztán elkezdünk inni. Az alkohol persze mint a legtöbb esetben, nálunk is feszültséget szül, főleg egy ilyen kompetitív ( erre se jutott eszembe rendes magyar szó, de felgugliztam hogy vetélkedő, ami mondjuk a competition-ből eszembe juthatott volna, de ezen most lépjünk túl) családban. Nálunk senki nem akar veszíteni. A legtöbb ilyen összejövetel kártyázásba vagy valami olyan társas játékba fullad, ahol persze mindenkit hajt az adrenalin, pörgünk, kiabálunk, feszegetjük a határokat. Bátyámmal ilyenkorra (értsd: 3kor kaja, most 8 óra van) már eltüntetünk egy üveg whisky-t, így erősen limitáltak a képességeink, de azért elég jól szoktunk szerepelni. A legnagyobb problémát a játékszabályok feszegetése jelenti. Ha csak egy apró pont van amit nem tisztázunk le pontosan, képesek 1 órát ordítani miatta egymással, hogy már pedig a te kurva anyádat!
És ez még az alja. Végigvesszük az élet nagy kérdéseit A-tól Z-ig, mindent kivesézve, nincsenek tabuk. Ez nálunk valahogy megszokottá vált az évek során, és valahogy nem tudok elképzelni egy családi vacsorát a "fasz, dugás, kurva," szavak nélkül. Nem kell minket ordenáré családnak elképzelni, egyszerűen bármilyen téma felmerülhet bármikor, és nincs olyan hogy "ez most nem illik ide".Nálunk bármit, bármikor.

Folytatás!

Where was I? Oh yes... (Aki tudja hogy ez miben volt az megírhatná, mert nagyon nem jut eszembe)
Update: Visszaraktam a noname commentelést, de legyen szives mindenki kiírni a nevét, vagy legalább valami nick-et amiről ha fel se ismerjük, legalább ne a "névtelen" legyen ott
Update2: Itt van Ivett blogja, tessék olvasgatni, reméljük termékeny lesz : Klikk!

Szóval visszatértem. Persze a mai este is úgy folytatódott mint a többi. Kiabálás az asztal egyik végéről, csittelés a másikról, hol sírtunk, hol nevettünk. Ilyenkor az alkohol mindenkiből kicsit több érzelmet hoz elő, és átlépünk határokat amiket nem kéne. Ilyenkor 1-2 könnyet elhullatunk, mert mégis csak szaros bakanccsal gázoltak bele a lelki világodba, de a lelked mélyén megérted, az idősek csak jót akarnak. Persze én eddig is fittyet hánytam az egészre. Nálam ez nem működik így. Nekem nyakig kell hogy merüljek a szarban hogy rájöjjek: Ez kurvára nem így működik. Sajnos nem vagyok képes mások hibáiból tanulni. Rögtön kioktatok mindenkit, mert külső szemlélőként teljesen átlátom a helyzetüket, és tudom, mit tennék akkor, mit kéne tenniük. De bentről egész máshogy néznek ki ezek a szituációk. Én bizony minden szarban legalább derékig el kell merüljek hogy felfogjam, hogyan is kellett volna már az elején. Itt persze már rég késő, majd az újrakezdésnél lesz esélyem. De tudjátok, ez úgy van mint a régi viccben

"Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!"

Az ilyen estéken nálunk előkerül mindenki sötét oldala, az utóbbi időben az enyém különösen sokat. Nem könnyű szó nélkül tűrni hogy olyan dolgokat kiáltanak ki szarnak az életedben, amikbe te rengeteg időt ölsz, amiben siker élményed van, ami számodra fontos. Megvédeni persze nem tudod, mert a 20-30 évvel idősebbeknek teljesen más az értékrendje, majd ha kétkezi munkával leteszel valamit az asztalra, meg megvan a diplomád, akkor ugathatsz. Addig bizony kuss a neved.

Ettől ELTEkintve (NINCS ÁTHALLÁS!!!) élvezem ezeket a családi estéket. Egyrészt megint megittunk ketten 1l whiskyt+ fél liter vodkát bátyámmal, másrészt mégis csak a családom és imádom velük tölteni az időt, még ha néha ki is borítanak.

Amúgy egész jó napom volt. A lightos péntek este után (értsd: hangizás után lecipeltem Ivettet a nonstop-ig mert nem tudott állni a lábán, majd vissza Kistarján út még 2 sörrel, ahol belecsöppentem egy könnyed péntek esti dumálgatásba, aminek olyan 2 óra körül lett vége), szombat reggel 9kor már kidobott az ágy. Ez hatalmas áttörés ha azt vesszük hogy itthon egyszerűen nem tudok dél előtt felkelni. 10ig vártam h tesómék is felkeljenek, aztán fél 12ig még tököltünk amíg valamennyire összeszedték magukat. Lemásztunk a piacra virágért, ha már szülinapok meg ilyesmik vannak itthon. A városban ma is (illetve tegnap, mert ezt már vasárnap írom) összefutottam Dupival, elég tavasziasan volt öltözve a havas téli utcán, de én már semmin nem lepődöm meg :) A kora délutáni hazaérkezés utáni program föntebb olvasható, azt nem írom le még1* :D

Holnap kezdődik az egyetem 1 Anal gyakkal, hátdejólesz! Elvileg előtte még lesz vmi kolibuli, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

És jaj hát a videó, na most nem lesz könnyű tartani a színvonalat, úgyhogy keresgélek kicsit.
na szóval úgy állunk hogy az elején semmi ötletem nem volt, aztán meg csak úgy ömlöttek az ötletek. Egyet már tegnap kitaláltam, aztán ma is jött egyszerre 2 dal, de mindkettő elég lassú, talán kicsit szomorkás is, így gondoltam ellensúlyozom, de ha már 2 lassú, legyen mellé 2 pörgős is. Szóval ma 4 dalt is kaptok a kedvenceim közül

(Az új temlómhoz annyira szar fülest adtak, hogy abszolút használhatatlan a géphez, telefonhoz is tök 0 azaz nulla zenére, telefonálni úgy ahogy lehet vele, így ezek a számok is olyan visszhangosak voltak, h Alida segített megmondani hogy szól, ki merjem-e tenni.
Szóval a mai 4!!!!!!négy dal a következő:


A 2. track másfél évig volt az ébresztőhangom, csak ajánlani tudom ilyen célra. Emellett a legmegnyugtatóbb dal amit ismerek. Tökéletes ellenszer zaklatottság ellen

És akkor a vidámak/pörgősek:






Az utolsónál talán páran WTF fejjel néznek, majd írok hozzá commentet hogy hogyan és miért.

Na ez voltam mára, talán kicsit sok is, meg elég személyesre is sikeredett, c'est la vie.
Na jóccak, én is megyek alukálni. A mihamarabbi viszont látás. -Berze

2010. február 4., csütörtök

Muszáj címet adni?

Ma se akartam írni, de egyszerűen nem bírom ki hogy ne tegyem meg.
Jéé, most látom h ha nem forráskódba írnám a szöveget hanem a szövegszerkesztőbe akkor lehetne formázni is. Dearanyos :É Ennek örömére a mai adag sorkizárt lesz

Na szóval az van h ma is korán akartam kelni, aztán délután kettő lett belőle. De ez így nem mehet tovább, reggel felkelek 7kor mert át kell mennem faterhoz a farsangi jelmez egy kellékéért.
Miközben ezt írom gyors ráírtam Dupira. Valahogy mostanában tök jókat beszélgetünk.
Persze biztos jókat beszélgettünk eddig is, csak mostanában valahogy többet :D
Na de vissza a blogoláshoz. Szóval ma se történt semmi érdekfeszítő. Várom már a 2. félévet. Vissza Pest, illetve hogy Buda, mert ugye szeretett KCSSK-nk a Duna amaz oldalán van. Megint pörgés, beadandó, sokkal több kolis élet a jövőben, partyk, meg mindent amit nagyrabecült fővárosunk nyújtani tud.

Btw a mai post Ivett miatt íródik. Ő se tudott már mit kezdeni azzal a rengetek szabadidejével, így blogolásra adta a fejét. Remélem azért majd az új pasija leköti (Te kajak jársz azzal a csávóval? :O ) Amúgy kirakom ide a blogodat h többen olvassák ha akarod, csak így engedély nélkül nem mertem. Majd dobj rá egy Ámen-t
Amúgy nem tom hogy vagy vele dugó, de veled is változott a kapcsolatom az elmúlt félévben sztem, elég sokat. Mármint, előtte se voltunk rosszban, de sztem az utóbbi időben azért nagyobb spanok lettünk. Persze javíts ki ha csak én haluznám ezt :D

Kiderült h egy csomóan olvassák a blogot akikről nem is gondoltam, és hogy örülnek neki mert legalább így hallanak rólam ha nem is találkozunk annyit. Vagy talizzunk többet, vagy írjatok ti is, mert nekem is hiányzik a tizenkettőcé, és egy csomó emberről semmit nem tudok.

Na mai videó. Dedicated to IVETT. (Mi erre a magyar szó? :D) Enjoy

2010. február 3., szerda

Megszakítjuk műsorunkat!

Úgy látszik mégis számít valaki(k)nek hogy írogatom itt a baromságaim :D
Ma nem volt tervben hogy papírra vessen, ööö, ennek így nincs értelme :D A lényeg h ma nem akartam blogolni, de ennek a kérésnek eleget kell tennem. UHHH egész fullos az a csaj! (szerk : Mondtam anyámnak h az HBO-t akarom nézni, erre odakapcsolt az HBO comedy-re, szóval most Valami Amerika 2-t nézek)

Szóval, lássuk miből élünk.
FÁJ A FOGAM! Visszamentem ma a fogorvoshoz, elvileg betömte a fogam, gyakorlatilag azóta fáj, és vissza kell mennem márciusban. Öröm boldogság.
Ma is korán akartam kelni, hát fél 2kor sikerült. Ebből adódóan ma se csináltam semmi érdemlegeset. De legalább megvan az új telóm!
Hát igen, nem egy N95 8GB(Vissza akarom kapni!!!négy :'( )De azért megteszi. Épp most válogatok csengőhangot hozzá. Akinek van valami jó ötlete betolhatná commentbe, mert nem igazán van ötletem. Ébresztőhang much appreciated!

Azta, egész jó a VA2 zenéje.

Mit is akartam még? Ja igen, kéne még 1 videó. Hmmm
Ivett linkjét raknám ki szivem szerint, de azt már sokan látták, meg amúgy is Ivett kérte h írjak, szóval nem lenne szép dolog tőlem.

Na kipostolom aztán majd megy bele 1 videó
Enjoy

Na videóra nincs jobb ötletem, ezen a gépen nincsenek linkek, és most nem vagyok túl kreatív. Ez is elég régi, de talán nem ismeri mindenki. Meg ha ismeri is, elég mind-blowing, én most is sírok tőle :D