Sajnos még csak tavasz van, így elég nagy a szopás.
Reggel direkt időben keltem h beérjek anal gyakra. Ki is battyogtam a buszmegbe h majd besuhanok. Még jó h volt nálam újság. Kb 15 perc alatt sikerült eljutnunk a következő megállóig(gyalog 3 perc), utána még reménytelenebb lett a helyzet. Ki is nyittattuk az ajtót a sofőrrel h akkor mi mennénk gyalog. Ugye a Fehérvárin csőtörés, 4es villamos nem jár csak a 6os. Na most ezt a bkv úgy oldotta meg, h minden villamosra ki van írva h 4, és mind a Móriczra megy ahová a 6osnak kéne. Szépvolt. Na ahogy sétálok befelé, utolérem a 250es buszt. Mondom wtf, azzal jöttem. Szóval a 10 perccel korábban induló busz ott dekkol mellettem a dugóban. Sétálok sétálok, némmá megint 1 250es. Mondom Jézus Mária azok az emberek már 40-50 perce ülhetnek buszon és annyit haladtak mint én 5 perc alatt gyalog. Be is értem analra 30 perc késéssel, de volt aki 1 órát késett a másfél órás gyakról szal még időben érkeztem...
Lenéztem Sch-be, csináltam itthon kaját, megnéztem 1 filmet. Pedig az volt a terv h ma egész nap programozok. Na majd még időt kerítek arra is. Meg gazdinfora is kéne tanulni mer holnap vizsga a GDF-en. Kicsit Susu style-ba nyomom.
Ami kifejezetten zavar még a budapesti utcákon : a picsagatya.
Undorítóan jó seggek mászkálnak mindenhol. Kajak nem tudtam a saját gondolataimra figyelni a városban. Hát mi ez ha nem kibaszás.
Erről jut eszembe, lassan alkotnom kéne valamit csaj téren. A barátnő függvény maximuma 0-nál van(bocs analízis volt...),és már kezd lehozni picit.
Na mára ennyit gondoltam ki.
Jah még izé. Bázint mondta, hogy lenne pár dolog amiről szívesen írna, de saját bloghoz nem érzi elégnek, úgyhogy írna ide. Én meg rábólintottam, úgyhogy ne lepődjetek meg ha a következő postot esetleg ő írná.
A mai videó pedig. Valami vidámat kerestem. Remélem célba ér ;)
Csók, Berze

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése