2010. április 27., kedd

Enter the Bázint

Hello mindenki!

Nos igen, ahogy Andris az előző postban említette, lehet, hogy néha én is fogok néha írogatni(néha). Az ötlet onnan jött, hogy múlthétenn elmentem bulizni és gondoltam megosztanám valakivel a történetet, hű lakótársamat leszámítva.
Szóval mészkáltunk ide-oda, eléggé elrontottuk, mert végülis sehol sem kötöttünk ki, pedig Rio nyitó volt, meg minden. Lényeg a lényeg, hogy vettem egy üveg bort, amit sikerült az sch-tól a móriczra menet eltüntetni (ez olyan 10-15 perc gyalog), meg ugye előtte is fogyasztottunk. Így esett az eset, hogy amikor elindultam haza, a nyugatinál felszálltam a metrora és bizony elpilledtem kicsit. Következő dolog, amire ébredek, hogy üdvözöljük utasainkat Kőbányán (voltam ott, ahol megfordul a metró!:) ). Így a 10 perces utat ~egy óra alatt sikerült abszolválnom. Benikére pont reggelizés közben törtem rá, másnap persze nem volt suli.

Ezen kívül folyik az élet, semmi különös nem történik velem, köszönöm a kérdést. Picsagatyához annyit, hogy Andris imája meghallgatásra talált a mai eső formájában. Én maradnék azért a napsütésnél, BME-n úgysincs egy lány se, szóval ez engem nem aggaszt.

Nah, Bázint voltam, majd ha lesz valami érdekes, jelentkezek. Peace out.

Jaj. Majdnem elfelejtettem zenét rakni. Mára ezt dobta a gép, remélem lesz, aki értékeli:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése