This is ten percent luck, twenty percent skill
Fifteen percent concentrated power of will
Five percent pleasure, fifty percent pain...
Így tudnám jellemezni a mai (azaz a félévben az első) vizsgámat. Elég jól sikerült, most kifejezetten büszke vagyok magamra. Azzal, hogy félévig szívtam most csúnyán bealáztam azokat, akik csak most kezdtek rá alaposan tanulni. Mert ugye meg lehet ezt csinálni begyakorlással is, de ha valamit változtatnak a feladatokon, akkor megfő a dolog. Csori Benikémnek sajnos nem sikerült olyan jól (neki VGT, nekem digit volt), élete első bukott vizsgája. Ezért most 1 perc csendet kérek.
...
Egyébként a Fort Minor úgy jött most elő, hogy lesz ez a film, a Karate Kölyök felújítása. Kis feka elmegy kínába és Jackie Chan lesz a mestere, aki megtanítja kung-fuzni. Kell ennél több? Csak megnézném moziban eredeti hanggal. "Take off your jacket"
Ha már az eredeti hangnál tartunk, voltam Andrissal meg Csabival moziban, megnéztük a Prince of Persiát. Hát nagyon bejött (szerintem mindehármunknak) és marha nagy felüdülés volt végre olyan emberek között lenni, akik tudnak angolul. Az én drága szakomon ugyanis legjobb esetben is csak középfokon csapatják az emberek az idegen nyelveket. Tiszta lehozós, hogy bemegyek akármelyik szobába és minden mindig magyarul megy, vagy magyar felirattal. És tök jó, hogy ti azért néztek angolul is dolgokat, azért csak az eredeti hanggal az igazi.
Nah a mai zene egy kicsit távolabbi stílusba visz. Elvileg experimental, én nemvágom annyira, de az biztos hogy jó. Jah és a mai kérdés (Beni által): Hogy kell lecsot főzni?
Nah jók legyetek, tanuljatok sokat és kitartóan és sok sikert a vizsgákhoz! :)
B
2010. május 26., szerda
2010. május 23., vasárnap
Villámpost
Na mivel hogy hétfőn kellett volna elkezdenem a tanulást, de azóta jóformán semmit nem haladtam az anyaggal, és a mai napom jelentős részén is túl vagyok már, gondoltam még 1 gyors post belefér, hogy nyugodt legyen a szívem amikor nekifekszek a mai csodának, ami nem lesz más mint a "Bevezetés a Logikába" nevű tantárgy rüpke 40 oldalnyi tömény sületlensége.
Pörög az élet, Susival megtettük 1 ezressel hogy 2vel nyer a Bayern, még jó hogy nem többel, így is lemondthatok 2 napi reggeliről :D
Könnyen jött...Sebaj majd a VB alatt felteszünk 1 valag pénzt és milliomosok leszünk
Épp a "Képzelt város" albumot bömböltetem, amiről még Csabsz mutatott egy számot anno. Valahogy régen nem tudtam volna elképzelni, h ilyen zenét hallgassak. Nem vagyok az a tipikus alter arc. De aztán Lili meg Dupi annyi jó számot mutattak, hogy valahogy mégis ráéreztem. Ezúton is köszönet érte. Persze Lili még most is meglepődik néha, már egyáltalán azon,h Berze tudja mi az a Jurij, nem h ott ordítja a szöveget az 5. sorban :D
Közben ugye szerveződik a nyaralás, új arcok csatlakoznak a bandához, sinterek spammelik tele a kurva szavazást (A Gordon Freeman-t még nem tudom ki írta, az nem lehetett se Susi se Ivett, Zotyára tippelek). Hát érdekes lesz kibővült társasággal, meglátjuk az újak bírják-e majd a kiképzést. Nem vagyok benne biztos h van összesen annyi agysejtem amennyit tervezünk elpusztítani :S Na de ez még a jövő zenéje, lehet le se vizsgázok addig ha ilyen ütemben haladok.
Na itt az ideje 1 gyors felfrissítő zuhanynak aztán belekezdek a bevlogba.
Na ha már ki lett találva akkor csináljunk belőle hagyományt, nekem is van kérdésem.
Szóval ha a diploma után lehetőségetek lenne külföldön élni és karriert csinálni (nem mondjuk Fülekre vagy Bécsbe, hanem tényleg messzire ahonnan max évente tudnátok hazajönni ), akkor bevállalnátok-e h itthon hagytok munkát családot és kint kezdtek új életet?
Na mára zenét kerestem ez lett belőle :D
Ezt meg mostanában találtam, sztem hatalmas :D
(Sajnos nincs embedd, tessék kattintani)
Na ennyi volt mára, meghevítek egy kis logikát.
Keep on trollin!

2010. május 22., szombat
I tried so hard...
Így kezdődik az a "Bone Thugs feat Akon" szám amit annó rongyosra hallgattunk.
Azért lett ez a post címe, mert most olyan jön ami még sose volt. Csaj lesz a blog témája.
Még az első postban írtam valami olyat h lesz itt szó "szerelemről, ármányról"... és egyszer már majdnem született is egy érdekes post részegen egy bizonyos lányról, de hálisten nem ütöttem le a feltöltés gombot, így azt megtarthattam magamnak. Meg is van az a pár sor, elmentettem, hátha jó lesz még valamire. Lássuk mire jutok most.
*Masszív Wall-of-text incoming, tessék felkészülni!
A történet hőse Kaci, aki még jó régen megismert egy lányt, de annak akkor épp volt barátja. A srác mellesleg elég jóban volt hősünkkel, így annak eszébe sem jutott h a lány iránt bármilyen érdeklődést mutasson. Először egy Susi nevű sráccal közösen pillantották meg a csajt egy péntek este a város főterén, éppen az akkori barátja karjaiban ücsörgött egy padon. Külsőre elég figyelemre méltó teremtés, s mivel semmi mást nem tudtak a lányról, be is érték ennyivel.
Teltek múltak a hónapok, a lány közben szakított a barátjával. Kaci egyik könyve valahogy a lányhoz került, aki minden pénteken megígérte h visszaadja, de valahogy mindig elfelejtette.
Valahogy május környéke lehetett, és a srácnak kellett volna a könyv a készüléshez, de megoldotta más forrásból. A vizsgák befejeztével nagy bulit rendezett. Épp a házat rendezgette, amikor a lány szólt h feltétlenül vissza akarja adni a könyvet. Nem is laknak messze egymástól, így hősünk kocsiba pattant és átugrott a könyvért. Közben pont megérkezett Domonkos úr 1 autónyi töménnyel amit ki akart pakolni a party helyszínén. Hősünk a "SIETEK" felkiáltással ugrott le a kuplungról, és száguldott a lány kapujáig. Amikor odaért, az már hozta is a könyvet. Nem volt túlöltözve. Nyári nap volt, minek is lenne rajta kabát, de a picsagatya-top kombó tökéletesen kihangsúlyozta amit ki kell. Átnyújtotta a könyvet, majd félvállról odavetette: -Bejössz?
Kaci fel se dolgozta a kérdést. Azon pörgött, hogy várják.
-Bocs, sietek, mondta, s már indult is tovább. Csak a kocsiban többent rá, hogy csak így reflexből visszautasított egy csajt. Mérgében visszafelé még jobban sietett.
A történteken rágta magát napokig, nézegette a lány képét. Napról napra jobban tetszett neki a csaj. Elhatározta, hogy megteszi a szükséges lépéseket.
Meg is szervezte a találkát a városban. A lány egy barátnőjével érkezett, így szükség volt egy wingman-re aki majd foglalkozik a másik csajjal.( A srác olyan jól látta el a feladatot h azóta járnak a csajjal)
Kacinak azonban nem adta be. Sokáig próbálkozott, időt, pénzt, sms-t nem sajnálva, de nem jutott sehova. A lány nem mondott nemet, inkább a barátnőjével üzent, ami felettébb szarul érintette hősünket.
Aztán felcsillant a remény. Megint a barátnőtől jött az üzenet, hogy itt a tökéletes alkalom, csak nem szabad feladni. Sokadik nekifutás, sokadik semmi. Kaci fel is adta az egészet. Havonta egyszer még beszélt a csajjal msn-en, de nem erőltette.
Megint ELTE-lt (Nincs áthallás!) jó pár hónap, s a srác már régóta másfelé tekintgetett. A haverja meghívta egy péntek este a városba. A srác túl sok részletet tudott, ami felettébb gyanús volt. Tudta a pontos esti programot, melyik busszal érkezik a szóban forgó lány, stb.
Kaci, ha már a tanulásra úgy sem viszi rá a lélek, gondolta sörözik egy jót a haverokkal. Na meg persze kíváncsi volt mi ez a kavarás. A lány tényleg azzal a busszal jött, le is ült hősünk mellé. Volt valami fura csillogás a szemében.
Persze megint nem mondott semmi konkrétat, de hősünk arra a következtetésre jutott az este végére, hogy a csaj akar tőle valamit.
És akkor most egy hatalmas ugrással térjünk vissza a valóságba. Akik ismernek tudják, hogy ha valamit komolyan el akarok érni, akkor azért nagyon sok mindenre képes vagyok. Szinte bármit megteszek azért, ami vagy aki úgy gondolom, hogy érdemes rá. De!
Valahol régen olvastam a következő idézetet:
"If you don't succeed the first time, try, try again. Then stop! There's no point in being a damn fool about it"
És jelen esetben ezen már túl vagyok. Nem szeretek segget csinálni a számból.
Eddig azt játszottuk, h én bármit megtettem volna, hogy legyen valami, és nagy büdös semmit nem kaptam érte. Ha most ő hirtelen meggondolja magát, nem fogok újra térden állva könyörögni hogy lécci akkor legyen valami.
I tried so hard... now it's your turn to prove.
Videónak meg ha már Bázint nem trance-t rakott akkor én azt fogok, remélem elnyeri a tetszéseteket.
Ennyi voltam mára, csók, Berze
ps: Susi folyamat basztat h írjak többet, szóval majd pörgetem.

2010. május 21., péntek
Good times
Nah hello mindenki, Bázint van a mikrofonnál megint. Susi nagyon sípol már, hogy Berze postoljon, de a főnök épp elfoglalt úgyhogy írok én.
Beköszöntött hát a vizsgaidőszak és legnagyobb meglepetésemre sikerült 3 vizsgát összeszedni az előre tervezett 5-ből. Valószínűleg lightos lesz, ez van ha az ember egész évben tanul, ilyenkor már annyira nem kell szerencsére. Gondoltam hát hogy nézek valami kis nyári munkát, mert na valljuk meg még soha életemben nem csináltam ilyesmit és kellene az 'élmény'. Jó amúgy a pénz inkább, olyan drága világban élünk. Egy normális cipő 26-30 ezer Ft, tiszta szégyen. Régen minden olyan szép volt, csak rámutattál valamire a kirakatban és megvették neked (kis darab túlzás, énis érzem), de abból a korból már kinőttünk. Legalábbis szerintem.
Nemtudom mások hogy vannak vele, de én nagyon élvezem, hogy végre saját életem van. Ha éhes vagyok, nekem kell kaját teremteni, ha nyakig ülök már a mocsokban, nekem kell takarítani. Meg persze Benikémnek, akinél jobb lakótársat el sem tudnék képzelni. Vannak rossz szokásai (füvezik folyton meg hajnali 6kor állít be félrészegen és nem jár olyankor suliba), de majdcsak helyrejön, én bízok benne.
Mondogatják itt nekem az emberek (BME-sek), hogy mennyire jó is a kollégista élet. Az sch kollégium tele van nyomorékokkal, úgyhogy arról nem is nyilatkoznék inkább. Oda biztos nem fogok sose seha beköltözni, inkább a Blaha. Na de, most teszteljük mennyire vagytok passzívak! The comment question of the day is: Mi a véleményetek a kollégiumotokról/albérletetekről, miért jó az egyik, vagy a másik? Hagy legyen min gondolkodnom :)
Restellem, de legutóbb nem tettem semmi audiovizuális tartalmat. Úgyhogy most nyomok kettőt, abból az egyik zene a másik még nemtom, de tuti jó lesz.
Nah, további szép napot.
Ez a Rammstein új albumáról az egyik leglightosabb szám, gondoltam a trance már unalmas. Nekem tetszik erősen.
'Bele volt kulerva az alma közepibe' xD
2010. május 16., vasárnap
Huh de rég volt post.
Úgyhogy ezen most változtatunk is.
Jézus Mária már este 7 van?Eddig ez a tányér leves a napom érdemi része. De talán kezdjük az elején.
Szóval véget ért a mentorfelkészítő, vizsgával, ami jó nehéz volt (haha). Szombatra bográcsozást, ingyensört meg maláj kurvákat igértek a szervezők a fáradozásainkért cserébe. El is mentünk jól, habár nekem nem kellett messzire mennem mert a koliban volt az egész. Mondjuk most ki tudja mi okból egész héten Szabóéknál dekkoltam(éppen most is). A kinti bográcsból nem lett semmi, tekintve h szakadt az eső egész nap, de Balu főzött nekünk finomat bent, szóval a kajával nem volt gond.
Volt sör meg bor raklapszám, ami be is tett Andriskának rendesen :S
Délután 4kor ébredtem olyan másnaposan mint még soha. Az estém is blackout-tal ért véget, szóval csak mások emlékei alapján tudom a végét, de amíg emlékszem k.jó volt :D
Tanultam pár új ivós játékot(a mindig iszunk amikor bármi történik ivós játéknak számít? :S)
Most neki kéne ülni annak a bizonyos beadandónak amit Csabival hetek óta tologatunk. Talán lesz is belőle valami.
Ennyi voltam mára, majd most h nincs mit tennem talán sűrűbben jönnek a postok
Csók, Berze

2010. május 8., szombat
Valami most kezdődik el..
Mégpedig az utolsó hét, azt követően pedig vizsgák százai várnak ránk. Kire több, kire kevesebb de annál szopatósabb szóbeli/írásbeli vár.
Engem jövőhéten még 6 zh+2 beadandó, aztán javítózh, esetleg gyakuv vár még mielőtt belevethetném magam a vizsgákba.
Így is elég fasszopás az egyetem. Jó Ivett te büfészakra jársz és egy óra tanulással írsz egy 4es közgázt, tudjuk. De hogy ilyen csukott szemmel kiválasztom meg akinek a dolgozata az asztalra esik módszerrel menjenek át emberek, meg ne kapjon mélátnyosságit a fél kar mert a dékánnak nem esett jól elolvasni a beadott kérelmeket... Nevetségesnek tartom.
A legutóbbi vizsgaidőszakkor már ellőttem a viccet, úgyhogy most csak annyit mondok : Isten óvjon minket!
P.s: Csak nyugodtan Bázint, ez ilyen szókimondó téma úgyis
Na csók holnapig, Berze

2010. május 6., csütörtök
Amikor köcsög az élet
Nnna, a változatosság kedvéért egy kis rinyálás következik. Nőkhöz nem köthető, azt a magam részéről inkább nem írom meg. Így akár egyfajta dokumentáló írásnak is lehet ezt tekinteni tulajdonképpen, címnek pedig pontosabb lenne a következő: Élet a BME-n (csak nem akartam lelőni a poént, hogy már megint én írok).
Szóval kedves egyetemista társaim. Éreztétek már úgy magatokat, hogy valami nem akarja, hogy te azt tedd amit jónak látsz? Beszarhatsz az erőlködésben, de egyszerűen meg van szabva, hogy ha csinálsz valamit, amellett tilos más hobbit is űzni. Itt ha az ember ki akar válni a tömegből és ad valamit magára, úgy néz ki a napja, hogy ha kell, délelőtt tanul, bemegy a fontos gyakorlatokra, lemegy edzeni és este pihenne. Pihenne, ill pihennie kéne ahhoz hogy regenerálódhasson, de ehelyett éjszakázik, mert ezt várják el. Ezek után kiderül, hogy mindezt fölöslegesen, mert nem az asztalra esik a ZHja. Kis darab csalódás.
És most valami vicceset. Volt valami gyűlés, ahol a fejesek összedugták a fejüket, hogy lehetne a diákokat mégjobban kivégezni. Nagy okosan kitalálták, hogy ha egy tárgyat csak 3* lehetne felvenni (aztán viszlát BME), ill a kreditpontokért exponenciálisan egyre több pénzt kérnének (sokak szerint itt van a kutya elásva), az úgy mókás lenne. Egyik ismerősöm, akivel némiképp hasonlóan gondolkodunk 3-adszor vette fel az egyik tárgyát, velem együtt húzták meg. Így ha ezt bevezetik, akkor neki gatter.
Szóval mielőtt bárki bármit mond, hogy hány vizsgája lesz, nekem KETTŐ. Nem attól vagy kemény, hogy 40 vizsgád van. Hanem hogyha egy vizsgának 3-szor futsz neki teljes gőzzel és úgyis megkúrnak (ez meg előző félév). Faszom kivan, ne jöjjön ide senki, sinter ez a hely.
Cshók,
B
U.i: remélem Berze bátyó nem haragszol a csúnya szavakért, ha igen, alakítsd át nyugodtan, csak így pontos a kép, hogy mennyire felkúrtak már megint.

2010. május 1., szombat
DE NE BASSZÁL MÁR FEL :@:@
Jah, pókereztem. Ez ilyen. Itt ülök, ~tökéletesen játszok, de neki lejön a 2 lapja a 45ből. És ne legyek ideges. Annyira kipróbálnám egyszer magas limiten, hogy vannak-e ilyen senkiházi fasszopók. De nem tudok felmenni, mert valami sinterbe mindig belefutok. SINTER GECIK!!!4!!négy.
Na és akkor most lépjünk tovább. Bocs de ki kellett írnom magamból, ha bent marad, biztos eldurran a fejem.
Szóval megint elbasztam 2 egész napot a büdös nagy semmire. Holnap mennem kéne pestre korábban h még este tudjunk focizni, átmenni nagymuterékhez anyák-napi ebédre, virágot venni anyának, megírni 3 beadandót. Zsúfolt nap lesz az biztos. De nem húzhatom tovább. Így is már a vizsgákra kéne tanulnom. Beindul az alvás mentes időszak, ha már eddig lightos volt az egyetem.
Ma ugye majális. Úgy volt h kimásznak páran, de nem lett belőle semmi. Nem is baj, reggel úgyis csak lehozódtak volna. Ripka szólt h nincs ki a csapat berény ellen, menjek már le focizni. Sztem több mint 1 éve nem játszottam nagy pályán, hát érdekes volt. Velem együtt voltunk 10en. Ugye igazolás 0, hamissal beraktak 1 bárnai helyére. Erre pont jött Alex, úgyhogy nekem máséval kellett játszanom. Megkaptam egy 93. novemberi srác igazolását. Az egész ember lehet sztem 30 kiló, de hálisten leszarták a sporik, nem volt igazoltatás. A berényi csapat 1 szar volt, legalább 30 helyzetünk volt, de egyet se tudtunk berugni, így 0-1re szoptunk is. Hiányzott a pálya, meg a régi csapat. Egész más ott játszani mint a kis beton-pályán.
Az esti nyársalásból se lett semmi, szóval ülhettem itthon h felbasszon ez a sinter játék. Na mind1
Ma kicsit ilyen ordítós kiborulós post lett, majd lesz ez még így se.
Videónak most Szent Varecza Laci-t kaptok, akinek van 1 kis ideje, érdemes megnézni, sztem elgondolkodtató. Több része is van, de csak az elsőt rakom ki, akit érdekel, ott lesz related-be.
Na ennyi voltam, csók, Berze

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)