2010. január 31., vasárnap

Done

Na szóval drága barátaim, büszkén kijelenthetjük hogy túléltük az első félévünket.
Kinek több kredittel(Szabó 37 lol), kinek kevesebbel(Berze 13 LOL?? :D), de túl vagyunk rajta
Jah csak ha már annyit írtam a vizsgákról, az egyiken megbasztak, a másik meglett...

Hol is tartottam? Ja igen. Szóval jöhet 1 kis szusszanás a reghéten aztán minden vissza a régi kerékvágásba.
LÓF@SZT! - kiáltott fel Berze - És valóban. Ha mindent onnan folytatnánk ahol abbahagytuk, nem lenne belőlünk semmi. 2010 a változás éve. 1 csomó projektbe kezdtem bele/ fogok belekezdeni hamarosan, reméljük ezek pozitív hatásai előbbre visznek majd. Meglátjuk.

A mai napom amúgy teljesen a megszokott módon zajlott.(Fejfájás mert már megint teleportáltunk, fórumböngészés, 10-20$ elvesztése pokeren, etr-anyázás)
Igen, összeraktam az órarendem, 1.5* annyi kredit van benne mint az előzőben, és csak 2 ütközésem van. Persze mivel kiba***** 20 kreditet nem tudtam felvenni amiért
meghúztak bevmatból, ezért ezt a 2 tárgyat 10 db 2 kredites helyettesíti, úgyhogy fun.

Kommentben akartam reply-olni de ha már most eszembe jutott...
Bázint: 60 látogató mióta kiraktam a számlálót, abból 30én vagyok,(ugye 5 percenként ip-t váltok csak h számolja)20 Susi(kb ő a legnagyobb fan-om pedig csak flame-elni jön) de azért nézik még ezt páran (majd valamit javítunk a marketingen mert nem elegen sajnos).

Na kicsit álmos vagyok úgyhogy mára ennyi. Videónak ma egy új kedvencemet választottam, tök véletlenül futottam bele pár napja, de a szívembe lopta magát azonnal



Kirakok még egyet mert képesek lesztek nem megnézni a többi videóját, és sajnálnám ha lemaradnátok!

2010. január 27., szerda

VizsgaidőSuck

Na bár a legtöbb ember már rég a szabadság örömteli perceit élvezi, van aki eddig élvezte, és most próbálja behozni a lemaradást. Persze ezzel lemarad 1 csomó minden másról, de minden ember a saját kárán tanul ugye. Hősünk pedig különösen ebbe a csoportba tartozik.

Találkoztam ma pár dologgal amit szeretnék megosztani veletek.
Az első különösen a vizsgaidőszakhoz kapcsolódik, és pár embernek már el is küldtem, azért a többiek se maradjanak ki. Szóval :


Tanév kezdete van, leküldi Isten Szent Pétert a Földre, nézze meg, mit csinálnak az egyetemi hallgatók. Jár-kel Szent Péter, mikor visszamegy kérdi tőle Isten, mit látott.
- Hát, a Műszaki Egyetemen tanulnak, az ELTE-n úgyszintén. De a Közgázon... csak buliznak...
Év közepén megint leküldi Szent Pétert. Mikor visszajött, megkéri, mondja el mit látott.
- Az Műszaki Egyetemen beleszakadtak a tanulásba, az ELTE-n ugyanúgy. De a Közgázon csak buliznak, lógnak, szórakoznak.
Év végéig többször megismétlődik a helyzet, mikor is vizsgaidőszak előtt megint lemegy Szent Péter, mikor visszajött, kérdi Isten tőle:
- Nos, mit láttál?
- A BME-n reggeltől estig, megállás nélkül tanulnak, izgulnak, az ELTE-n úgyszintén.
- Hát a Közgázon?
- Ott már csak imádkoztak...
- Imádkoznak? Jó! Ezeket átengedjük!

A másik már abszolút nem ide kapcsolódik, ezt Bende "Desu" Vityunak köszönhetjük :

http://www.newgrounds.com/portal/view/495903

Szóval alig több mint 8 óra mulva vizsgázom bevmatból ( vagy dimat, kinek hogy tetszik), és attól félek nem lesz meg :S Aztán 24 órával később Linalgból, az talán.

A mai videó pedig :



Ma nem volt tipikusan hosszú a bejegyzés, bocs de kicsit fáradt is vagyok, meg feszült is

Peace out!

Update :
Néha majd ilyen random "First"-öket vagy valamit commentelhetnétek mer elég magányos ez így :D

2010. január 24., vasárnap

Kedves naplóm! izé, ööö...

Szóval ez a hétvége, és ezzel együtt ugye a hét is véget ér lassan. Ez elég logikus :D
Covereljük hát az eseményeket!
A szombat egy jó kis koliba visszaköltözéssel telt, visszacuccoltam gépet, hangcuccot, meg minden mást amit úgy éreztem hogy fölösleges lenne otthon. Úgy volt h korizni megyünk a délután. Na most én még sose koriztam, ebből adódóan vegyes érzelmekkel vártam az elsőt. Azt mondják az első nagyon fáj, de aztán ráérzel...
Ez a program sajna elmaradt, így volt időm befejezni a Flashforward első évadját, majd összekészülni az estéhez. Volt szerencsém egy nagyon hangulatos estét tölteni 4 bájos hölgy és egy fiatalember társaságában, ahol is bejártuk a belváros néhány szórakozóhelyét, ahol is sikeresen alakítottuk hangulattá az alkoholt.

Poén hogy bár nem voltak kifejezetten olcsó helyek, egész olcsón megúsztuk az estét.
Szereztünk egy új barátot ( tudja valaki a nevét Adrin kívül?^^). Szóval lehuppantunk egy magányos srác mellé, aki szegény picit elkeseredettnek tűnt (meg amúgy se volt szabad asztal),
aki aztán elég előnyös ajánlatokkal állt elő, mint pl : ad pénzt 2 cigire, az egyik a miénk, vegyünk 4 sört, abból 1 kell neki. Kb annyi fényképet csináltunk mint a partyfotós a kuplungban(már ha volt partyfotós, én nem nagyon láttam), a lényeg hogy sokat nah :D

Kicsivel egy óra után indultunk haza, fél 3-ra sikeresen el is jutottam a koliba '-.-

Most épp a plakátot gyártom a falamra, ha elkészül majd ki-postolom(Emese tudod melyiket... :D)

A mai zenét kb 10 perce találtam, és baromira megtetszett, úgyhogy megmutatom :
Enjoy

2010. január 23., szombat

Round 2 incoming!

Kimaradt 1 pár nap, ez főleg annak köszönhető hogy nem volt fönt a gépem Pesten, meg aztán témám se volt nagyon.
Na szóval úgy állunk hogy mind2 vizsgából megyünk uvzni. Szóval amit 1 hónap alatt nem tanultunk meg, azt most kb 4 nap alatt kéne. Hát érdekes lesz az biztos.
Most hogy így belegondolok, a szombat abszolút kiesik, szerdán mozi, tényleg bele kell húznom.

A tököm tele lett a PDA-val amit most használok mióta ellopták a telóm, úgyhogy ma visszaváltottam a régi nokia-ra, ezzel csak annyi a gáz hogy nem bir ki 2 napot :(
Vennem kéne valami olcsó telót, azt legalább nem kéne töltőn tartani.

Közben pörög az élet ezerrel. Na jó azért annyira talán nem, de 1 csomó jövőbeli dolog felmerült amivel érdemes lesz talán foglalkozni.
Jelenleg a farsangi jelmezem tökéletesítem. NagyonRAJ!
Bázint kitalálta pár hete hogy mekkora poén lenne a vlogolás. Még az is lehet hogy majd elkezdjük aztán valami "vlogbrothers" mintára rendszert csinálunk belőle :D De ez még nagyon a jövő zenéje.

Ha minden jól megy a héten meglesz a bérletem is az Sch-ba, szóval februártól végre ismét része lesz az életemnek a mozgás. Ha belegondolok hogy mennyire punnyadtam ebben a félévben, Jézus!

Mai videónak egy zenét válaszottam, merazjó, meg játszották a Danu, izé, Class Fm-en, és megtetszett. Tessék Enjoy-olni!

2010. január 19., kedd

Miért is írsz?

Tegnap kaptam sok-sok remek, építő jellegű kritikát a blogolással kapcsolatban.
Ilyeneket h :
-NINCS ÉLETED!
-szánalom vagy...
-&#@! mekkora 1 szar...

Közben persze nyilvánvalóvá vált számomra hogy az illetők azalatt az egy este alatt többet töltöttek a blogon mint én eddig összesen. Még regeltek is hogy commentelhessenek. A blog tehát így vagy úgy eléri a célját : összeköti az embereket.

Sokat gondolkodtam azon, miért is ír valaki blogot. Persze a legtöbben akik elkezdik, előbb vágnak bele minthogy meghatározzák mi is a céljuk a bloggal.

Mert a blogolás maga is örömet okoz, meg az a dolog is, amiről bloggerként írhatunk, ami olvasóként pedig összeköt bennünket.

"Abban a pillanatban, hogy egy személy megtalálja a saját hangját... az élete boldogabbá válik."

2010. január 14., csütörtök

ELTÉvedtél? Nincs Áthallás!

Jön JÖn JÖN!
Holnap van a vizsgám. Már nyugodt vagyok, a kettes meglesz.
Ma a fél napot az ELTE-n töltöm. Egyrészt mert nincs fent a gépem, így kénytelen vagyok az itteni erőgépeket használni. Másrészt be kell íratnom a jegyeimet, és mivel minden anár más időpontban áll a diákság rendelkezésére... Ráadásul meghalt az egyik szerver, így nem tudtam megnézni a beosztást(Ugye ezért jó info-ra járni...), az egyik tanár termére meg nem emlékezem, csak annyira h 2. emelet. Na már most a másodikon legalább 100 terem van, könnyű volt megtalálni...

Szóval mos itt üldögélek, pokerezgetek, mellettem 1 srác fekszik az asztalon. Hideg van.

Tegnap a szobában tanulgattunk Zeusszal(szobatárs no.1), miközben be-be nézett a barátnője 1 üveg pezsgővel. Aztán hazaért Amin is(szobatárs no.2)Aki jól kialálta hogy akkor mi bizony meg átmegyünk a csajokhoz, ha már Niki nálunk van. Mindezt olyan 10 uán. Át is libbentünk 1 üveg Malibu társaságában, nehogy már kimaradjon az alkohol 1 napra is....

Kb fél 3kor mentünk vissza a 203ba. Addig SOLOztunk, Cafe Del Mar-t hallgattunk, lufival szenvedtünk, megilyesmi.
Valszeg járunk még majd oda, egész jó csajok lakják a 222-t :D
A mai videóra még nincs ötletem, mindjárt kitalálok valamit...


15 perccel később


2010. január 12., kedd

If only it was over...

Jaj legyen már január vége, túl a vizsgákon meg az UV-ken.
Egyrészt sokkal érdekesebbek lennének a napjaim, ezáltal a blog is.
Nem kéne itt ülnöm egész nap arra gondolva, hogy milyen szar lesz a vizsga.
Nem is tudjátok milyen nehéz így témát találni a napi bejegyzéseknek. Persze a semmiről is lehet írni sorokat. Mint ahogy most is teszem épp :D
Sajnos ma tényleg nem történt semmi de semmi velem.
Viszont ha így folytatom, a vizsgán sem fog, szóval most el is húzok tanulni.
bb!

JAJ! A videót majdnem elfelejtettem
Mára 1 kis BGT
Hmm kicsit széttolja a képet, de nem tudom kisebbre venni. Nem takar el semmi fontosat


2010. január 11., hétfő

Verd át a világot, mosolyogj hétfőn!

A mai nap a volt a vizsgaidőszakom leghasznosabb napja.

-Korán keltem.Itt az ideje hogy szoktassam magam, vizsgázni se mehetek délután....
-Voltam a Tescoban(majd kifütyülik...) Vettem, ööö, hát nem túl sok mindent, lévén a tarjáni Tescoban kisebb a választék mint a nováki zöldségesnél. De valahol amúgy is húznom kellett az időt hogy ne menjek túl korán Csabihoz.
-Csabi bevezetett a Linalg rejtelmeibe, így remélhetőleg össze tudok hozni egy kettest a pénteki vizsgán (Azért Csabi, bármennyire is hálás vagyok, azért kicsit soknak érzem a 3400Ft-ot egy korrepért, majd kifizethetnéd a patront. )
-Kora este pedig hát beültem az örök nyugalom szigetét jelentő Full Tilt asztalaihoz, ahová a múlt héten töltöttem fel 100$-t, hogy legyen mit eltékozolni, meg legyen okom ordítani itthon.
Persze úgy is indult ahogy kell, elbuktam belőle 30-at kb 2 délután alatt(Igen, 5600Ft-ért ültem itthon kvázi és ordítottam). De a kemény munka meghozta gyümölcsét, és a mai nap során nemhogy a kezdő 100$-ig sikerült visszakapaszkodni, de valami csodával határos módon 179 emberen felülkerekedve megnyerni 1 versenyt, melynek első helye 97$-t jelentett, így kb megduplázva a kezdőtőkém. Ennek persze nagyon örülünk, és G. András tanácsára ma már nem is játszunk többet, hogy semmi ne árnyékolhassa be a napunkat.

A folytatásban : Pár doboz RedBull társaságában a Diszkrét Matek rejtelmeibe pillantunk bele 1-2 óra erejéig.
Nincs hangfalam, és ha a fejemen van a füles egyszerűen akár milyen halk, nem tudok a könyvre koncentrálni, így a zenehallgatás elmarad, pedig megjött a kedvem 1 kis CopyCon-hoz. Na sebaj majd holnap pótoljuk.

Arra gondoltam kiraknék ide 1 videót(valszeg a mait már mindenki látta)
Ha sikerül, akkor a kedvenc videóim majd szépen kikerülnek ide hogy mindenki megcsodálhassa őket.
Szóval itt az első try, ha nem megy majd kitalálok valamit



2010. január 10., vasárnap

Booooooriiiiiigggggg!!!!!!!

Na lám már el is telt a vasárnap.
Jó mondjuk nekem nem volt olyan hosszú, tekintve hogy megint jól megébredtem délben.
Csabinál nem voltam, merthogy anyámnak kellett a kocsi, cserébe legalább nem is tanultam, így 1 mondattal sem jutottam közelebb a ketteshez.
Na de legalább hugom visszament a koliba, a csend újra teret hódít nálunk.
Most épp az m2-n nézek 1 csudaérdekes filmet, Julia Roberts és az orángutánok címmel.
Inkább nem kommentálnám...

Kattogok. Holnapig várnom kell az új =3 részre, ami nemjó :S
Most hasított belém a felismerés hogy ma semmit nem csináltam. Ha belegondolok, csináltam bármit is ezen a héten?
Befejeztem 1 könyvet (Nem, nem írok, olvasok...)
Blogot indítottam
Töménytelen mennyiségű youtube-ot néztem. De tényleg, valami eszméletlen sokat. Az összes showder-klub résztől elkezdve, a hogyan táplálkozzunk egészségesenen keresztül, a cukicicakutyán át a hogyan szólítsunk meg aranyos csajokig minden volt, amit csak érdemes megnézni.

Hmm, most látom hogy pénzre is válthatom a blogot,de talán a 4 olvasó kicsit kevésnek bizonyulna hogy megérje ide hirdetéseket pakolni, úgyhogy egyenlőre ez még várat magára.
(Lili, jól írtam, vagy n nélkül egyelőre? ^_^)

Hot news today :
-Újszülöttet találtak a Bethesda kórház lépcsőjén. Az orvosok szerint nem rég születhetett.
De könyörgöm. ÚJSZÜLÖTT. Hát mikor született volna szerencsétlen, a rendszerváltás előtt?
Hírszerkesztők FTW!

Na soz ha kicsit hosszú lett, eredetileg ötletem se volt h miről írjak ma, aztán kiderült h a semmiről is lehet wall-of-textet írni...

Csók

2010. január 9., szombat

FIRST!!!!

Jajdenembirokmagammal!
Bármi csak tanulni ne kelljen. Istenem akkora bukta lesz ez a vizsga hogy az vmi hihetetlen.
Jah h nem is 1 vizsgám van hanem 2? Akkor már csak az isteni segítségben bízhatunk.
Vagy Csabiban hogy jól felhomályosít holnap és majd akkor jólesz.

Na szóval Te kedves barátom, ha már idetévedtél, bookmark-old gyorsan az oldalt hogy ne csak magamnak írjam itt minden nap a sületlenséget, mert az lehozós lesz 1 idő után. Kösz!

Na de mit is akartam? Jah igen, leírni hogy mi lesz itt. Hát szó esik majd barátokról, szerelemről, szerelmes barátokról (höhö), egyetemi életről, nagyvilág mindeféle gondjairól.
Olyasmikről amik nagy valószínűséggel titeket is érdekelhetnek(vagy nem), és akkor azokat majd jól kitárgyaljuk.(remélem)

Remélem tényleg nem csak magamnak firkálok majd itt 1 hónap múlva, majd kitalálok vmi raj marketingfogást.

Na mára ennyi voltam, Peace&Love
Kaci