2010. június 12., szombat

Summer Jam


Ejnye-ejnye Bandi, marhajó az idő, csak okosan kell megjátszani. Délben még bőven aludni kell, 2-3 körül felkelni, elmenni edzeni, utána hideg zuhany aztán irány haza napozni illetve VB-t nézni. A jégkocka meg tényleg a legjobb barátja ilyenkor az embernek, pont, mint a nyitott ablak. Utóbbival viszont van egy kis para, mégpedig, hogy 42 másodpercen belül az utca összes szúnyoga a te szobádban lesz megtalálható (mondjuk ez csak este, de akkor lenne a legjobb kinyitni). Nah de mindegy, ki hogy éli meg, majd ősszel biztos lesz olyan idő, amire Bandi vágyik.
Másik jó hír, hogy néhány szerencsésnek már véget ért a vizsgaidőszak. Én a magam 3 vizsgájával szintén ebben a cipőben járnék, ha az ébresztő óra nem döntött volna úgy, hogy kell a 4es analból. Így +1 hét vizsgaidőszak, köszi szépen. Érdekes nap volt, többnyire azt se tudtam hol vagyok. Jött ugyanis reggel 8kor a telefon, hogy csőőő, kezd a vizsga. Lefuttattam hát gyorsan a képleteket, hogy rájöjjek mi is történt, illetve mit lehetne ilyen helyzetben tenni. Első lehetőség, hogy falhozbaszom a telefont, úgyis régi már, legközelebb nem fordul majd elő legalább. Végülis erről lebeszéltem magam és begyújtottam a bongot. Aztán megint. És megint. Így eltelt ez a nap is békességben. Jó dolgok ezek, vettem is ilyen újságot meg 1-2 jó dolgot, kár hogy a nyomorék VIK-en senki se osztja az érdeklődési körömet :( Pont mint az a sok gyökér, aki nagy okosan felvette év elején tesinek a kondit, megvették a bérletet (5 és 17 ezer között mozog) aztán ma látom, hogy ilyen 2-3 alkalommal sikerült lekerülni. Én a magam részéről 3. legtöbbet járó ember vagyok, ezt a falra ki is fogom rakni, hagy legyen büszke a család.

Hmmm mit akartam még? Elég összevissza post lesz, úgy érzem, de remélem azért van valami menete a dolognak. Jah igen! Kécske előtt üljünk már még össze valahol valamire, csomó embert nem láttam már 100 éve. Nem feltétlenül Hangira gondoltam, lehetne akár valami kis meccsnézés/pipázás/sörözés téma, vagy bármi (az a baj, hogy pont azokat látom kb, akik olvassák a blogot, na mind1).

Nah ennyi a hír egyelőre. Contentnek teszek Irie Maffiát, amire most erősen rákaptam.

Pacsi
B


3 megjegyzés:

  1. a kécskei emberekkel találkozhattál a múlt pénteken is.de amúgy meg összejöhetünk meccsekre pénteken is vagy utána bármikor a garázsba és ott lehetne póker vagy közelbe van csocsó

    VálaszTörlés
  2. Közelbe? Nem azt mondtad h már ott is van ?:D

    VálaszTörlés
  3. Dicsérjétek már meg a képet, blogtulajok, szerintem nagyon styleos. Véletlenül nyomtam be.

    VálaszTörlés