2010. május 6., csütörtök

Amikor köcsög az élet

Nnna, a változatosság kedvéért egy kis rinyálás következik. Nőkhöz nem köthető, azt a magam részéről inkább nem írom meg. Így akár egyfajta dokumentáló írásnak is lehet ezt tekinteni tulajdonképpen, címnek pedig pontosabb lenne a következő: Élet a BME-n (csak nem akartam lelőni a poént, hogy már megint én írok).

Szóval kedves egyetemista társaim. Éreztétek már úgy magatokat, hogy valami nem akarja, hogy te azt tedd amit jónak látsz? Beszarhatsz az erőlködésben, de egyszerűen meg van szabva, hogy ha csinálsz valamit, amellett tilos más hobbit is űzni. Itt ha az ember ki akar válni a tömegből és ad valamit magára, úgy néz ki a napja, hogy ha kell, délelőtt tanul, bemegy a fontos gyakorlatokra, lemegy edzeni és este pihenne. Pihenne, ill pihennie kéne ahhoz hogy regenerálódhasson, de ehelyett éjszakázik, mert ezt várják el. Ezek után kiderül, hogy mindezt fölöslegesen, mert nem az asztalra esik a ZHja. Kis darab csalódás.

És most valami vicceset. Volt valami gyűlés, ahol a fejesek összedugták a fejüket, hogy lehetne a diákokat mégjobban kivégezni. Nagy okosan kitalálták, hogy ha egy tárgyat csak 3* lehetne felvenni (aztán viszlát BME), ill a kreditpontokért exponenciálisan egyre több pénzt kérnének (sokak szerint itt van a kutya elásva), az úgy mókás lenne. Egyik ismerősöm, akivel némiképp hasonlóan gondolkodunk 3-adszor vette fel az egyik tárgyát, velem együtt húzták meg. Így ha ezt bevezetik, akkor neki gatter.

Szóval mielőtt bárki bármit mond, hogy hány vizsgája lesz, nekem KETTŐ. Nem attól vagy kemény, hogy 40 vizsgád van. Hanem hogyha egy vizsgának 3-szor futsz neki teljes gőzzel és úgyis megkúrnak (ez meg előző félév). Faszom kivan, ne jöjjön ide senki, sinter ez a hely.

Cshók,
B

U.i: remélem Berze bátyó nem haragszol a csúnya szavakért, ha igen, alakítsd át nyugodtan, csak így pontos a kép, hogy mennyire felkúrtak már megint.

2 megjegyzés:

  1. hát nemtom elhinni h tényleg ilyen asztalfeldobásos rendszer létezik,de ez nagyon nincs így jó ha igen. corvinusra kell jönni bázint át.még nem késő.

    VálaszTörlés
  2. Hidd el, sokszor álmodok vele mostanában :) Csak lehozna újbólkezdeni kb a fél életemet (érted műszaki->közgáz).

    VálaszTörlés